2024. október 8., kedd
FONTOS

Nemzetközi járőrverseny és haditorna verseny lesz a vármegyében

Ismét Békés vármegye lesz a helyszíne a 2019-ben életre hívott Sárgarigók Vonulása elnevezésű, területvédelmi zászlóaljak közötti, nemzetközi járőrversenynek.

A szeptember 29-e és október elseje közötti esemény újdonsága, hogy az országban található összes zászlóalj küld csapatot az eseményre. Emellett a hagyományokhoz híven Németországból és Lengyelországból érkező versenyzők is megmérettetik magukat. Így összesen 23 csapat vesz részt az idei Sárgarigók Vonulásán. A rendezvény három napja alatt a pósteleki erdőben, a békéscsabai repülőtéren, valamint az AB Expo területén zajlanak majd az események.

A keddi sajtótájékoztató másik témája az általános és középiskolások számára meghirdetett Országos Haditorna Verseny volt. Ezt az eseményt a Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítése, a honvédelmi nevelés, valamint a sport és az egészséges életmód népszerűsítése érdekében hirdeti meg évről-évre a Honvédelmi Minisztérium.

A verseny célja többek között a fiatalok készségeinek, erkölcsi, akarati tulajdonságainak és fizikai képességeinek fejlesztése, illetve lehetőséget nyújt a tanulóknak a honvédelemhez kapcsolódó sporttevékenységek kipróbálására, felkészültségük összemérésére. Az eseményt minden vármegyében megrendezik az ősz folyamán.

Békésben október 13-án tartják meg a versenyt a békéscsabai repülőtéren. Juhász László kiemelte, október 5-ig várják az iskolák jelentkezését. 2022-ben 23 középiskolás, valamint 10 általános iskolás csapat vett részt a megmérettetésen.

A 2024 tavaszára tervezett országos döntőn a vármegyei győztesek vesznek részt.

 

Nézze meg ezt is:

2,4 millió forintot gyűjtöttek a futók az ÁGOTÁ-nak

Több, mint nyolcszázan neveztek a negyedik Fuss és segíts! jótékonysági versenyre, melyet vasárnap tartottak Békéscsabán. …