2023. december 3., vasárnap
FONTOS

Galambot reptettek a Béke Világnapján

A béke szimbólumát, egy fehér galambot engedett el csütörtök délelőtt a vármegyei önkormányzat Fidesz frakciója nevében, az Élővíz-csatorna partján Szegedi Balázs, a közgyűlés alelnöke.

Az esemény apropóját az adta, hogy szeptember huszonegyedike a Béke Világnapja. Szegedi Balázs úgy fogalmazott, a szomszédunkban zajló, értelmetlen háborúban honfitársaink is érintettek.

Zalai Mihály, a vármegyei közgyűlés elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy hazánk nemcsak átengedte területén a menekülteket, hanem sokaknak otthont is adott.

1981-ben az ENSZ Közgyűlésének nyitónapján határoztak úgy, hogy minden év szeptemberének harmadik keddjén megünneplik a Béke nemzetközi napját. Egy 2001-es határozat értelmében 2002 óta szeptember 21-én tartjuk ezt a napot. Az ENSZ Közgyűlése arra kérte az országokat, hogy tekintsék ezt a fegyverszünet és az erőszakmentesség napjának.

Nézze meg ezt is:

A legjobb mézeket értékelte a csúcszsűri Gyulán

  Pénteken Gyulán értékelte az első két után maradt legjobb mintákat a decemberi, gyulai mézverseny …