Témák:
– Közel 200 négyzetméterrel nő meg a pihenőtér a Gyulai Várfürdő főépületében. Emellett javában zajlanak a munkálatok az egykori reumatológiai épületben is, jelenleg a falépítésnél tartanak.
– Halála után tizenegy évvel is kapott kitüntetést a vasembernek is nevezett Prohászka Zsolt. A napokban a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete posztumusz elismerésben részesítette.
– Főzőversennyel és színpadi produkciókkal várták az érdeklődőket az Országos Román Gasztronómiai Fesztiválra. A várkertben egész nap zajlottak a programok.
– A Gödöllői Királyi Kastély hivatalos Sisi hasonmása is ellátogat Gyulára. Szombaton rendezik az Almásy-kastély időszaki tárlatának finisszázsát, mely számos programot kínál.
– Szeptember végén újra “Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében. Az esemény egyik legfőbb üzenete a fenntarthatóságra nevelés.