

Több témában született döntés a csütörtök délelőtti képviselő-testületi ülésen.
Beszámolót hallgathatott meg a grémium a Gyulai Szakképzési Centrum 2022/23-as tanévre vonatkozó tevékenységéről. Jancsurák József főigazgató helyettes kiemelte, szeptember elsejétől a sarkadi gimnázium is átkerült hozzájuk. Az intézmény Ady-Bay Technikum, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium nevet kapta.
Jancsurák József kiemelte, szeretnék erősíteni a turizmust, így fejlesztik a turisztikai technikus képzést. Továbbá a tervek között szerepel a gépi és CNC forgácsoló képzés visszahozása.
A Gyulai Tankerületi Központ tájékoztatója a 2022/23-as tanévről, valamint a 2023/24-es tanév kezdésének tapasztalatairól szólt. Teleki-Szávai Krisztina igazgató kiemelte, 28 köznevelési intézmény működik 80 feladatellátási helyen, közel 11 ezer gyermek tanul ezekben az intézményekben a Gyulai Tankerületi Központ égisze alatt.
Az első fő napirendi pontban megválasztották a Gazdasági Erőforrások Bizottsága új tagját. Csőke Péter tagságáról lemondott, az ipartestület elnökévé választották. Az új tag Haász Ferenc lett.
A grémium Gyula Város Egyesített Óvodájának 2022/23-as nevelési évéről szóló beszámolóját is elfogadta. Makráné Gombkötő Zita kiemelte, infrastrukturálisan, emellett a sajátos nevelési igényű gyermekek ellátása területén is fejlődtek. Kiemelt feladatuknak tekintik, hogy a gyermekek a fenntartható fejlődéshez tartozó viselkedési minták korai életszakaszban történő bevezetését már az óvodában megkezdjék.
A város idén is csatlakozik a Bursa Hungarica ösztöndíjrendszerhez. A jövedelem határokat 142500-ról 199500 forintra megemelték, hogy még többen férjenek hozzá ehhez a támogatási formához.
A Várkert utcát és a vár körüli teljes közterületet elnevezték Maróti Jánosról, aki a gyulai uradalmi birtokosaként építtette a várat. Az új elnevezés Maróti tér lett.
Az ülésen elfogadták a 2023. évi téli igazgatási szünet elrendelését is a Gyulai Polgármesteri Hivatalban. December 27-től 2024. január elsejéig tart.
Döntés született a viziközmű-szolgáltatás biztosítása vonatkozásában fennálló ellátási kötelezettségről is. Ezt a Magyar Államnak ruházzák át.
Október elsejétől Repisky Dániel az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft egyik ügyvezetője. 6 éve a társaság alkalmazásában áll és színvonalas munkájával segíti a rendezvények szervezését, koordinálását, lebonyolítását, kiállítások szervezését és pályázatok megvalósítását.
Katona Katalin más területen folytatja a munkáját. Benyújtott egy nyilatkozatot Görgényi Ernő polgármesterhez, melyben kérte, hogy közös megegyezéssel szüntessék meg szeptember 30-ával az ő ügyvezetői tisztségét.
A grémium zárt ülésen döntött a Havasi István-díj adományozásáról és a Bay Zoltán tanulmányi ösztöndíj odaítéléséről.