2023. december 3., vasárnap
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2023. 10. 10.

Témák:

– A mellrák megelőzhető – erre hívta fel a figyelmet a napokban megrendezett, Hídi séta Gyulán. A tizenkettedik alkalom fókuszában a lelki segítségnyújtás állt, mellette prevenciós előadások és szórakoztató programok is várták az érdeklődőket, de véradásra is volt lehetőség a Civil Szolgáltató Központban.

– Tudományos diákköri orientációs napot tartottak a Gál Ferenc Egyetem gyulai karán. A konzultáció során a hallgatók segítséget kaptak a folyamatban lévő kutatásaikhoz, majd kerekasztal beszélgetésen értékelték az eddigi eredményeket.

– A gyulai származású Pomutz Györgyre emlékeztek péntek délután. Az eseményen felidézték a magyar és az amerikai szabadságharc tábornokának alakját.

– A művelődési központban tartotta éves közgyűlését a Gyulai Nyugdíjas Polgári Egyesület. A 2023-as esztendő tartalmasan, színes programok sokaságával telt, és hasonlóképpen tervezik a következőt is.

Nézze meg ezt is:

A legjobb mézeket értékelte a csúcszsűri Gyulán

  Pénteken Gyulán értékelte az első két után maradt legjobb mintákat a decemberi, gyulai mézverseny …