Témák:
– Ilyés Anna Mária fül-orr-gégész, audiológus szakorvos, kórházi főorvos vehette át csütörtök délután a gyulai tagkórház legnagyobb elismerését, a Pándy emlékérmet. Az ünnepi eseményen Molnár Zsanett részesült Pándy nővér elismerésben.
– Széll János tervezte azt a kaput, amelyet a hétvégén állítottak Kálvária-domb melletti, Gyulai Tündérkertben. Az etnográfus, fafaragó húsz társával együtt készítette el a faragott szerkezetet, a motívumok ötletét egy népvándorlás korában készült öv adta.
– Október első vasárnapján jubileumi évfordulót ünnepelt a gyulai kórházi kápolnában az egészségügyi intézmény dolgozóinak ökomenikus bibliaköre. A huszonöt évvel ezelőtt alakult közösség az öröm üzenetét hirdeti a kórház egészén belül.
– Freiberger Zalán Balázs révén az Implom iskola 4. c. osztálya nyerte a turisztikai kft nyári fotópályázatát. A díjakat a napokban adták át.