2023. december 3., vasárnap
FONTOS

Tudás és közösség: megkezdődött a Nyugdíjas akadémia

Az első informatika órával vette kezdetét a Gál Ferenc Egyetem gyulai karán a Nyugdíjas Akadémia idei kurzussorozata.

Az előzetes felmérések alapján erre volt a legnagyobb igény, így újra ezzel a tárggyal ismerkedtek az idősek. A tanulók között volt olyan, aki nyugdíjasként is dolgozik, és a munkája során is szeretné felhasználni az itt megszerzett ismereteket.

Beke Szilvia, a házigazda intézmény dékánhelyettese hangsúlyozta, képzéseik fontos eleme, hogy azok élethosszig tartsanak.

A Nyugdíjas Akadémia nemcsak a tanulás, hanem a közösség, az egymásra való odafigyelés szempontjából is jelentőséggel bír. Flinta Jánosné, a Gyulai Nyugdíjasok Érdekképviseleti Egyesületének titkára elmondta, láthatóan nagy szükség van arra, hogy az idősek ne egyedül legyenek otthon, ezek a képzések ráadásul gyakorlatias ismereteket kínálnak.

A Nyugdíjas akadémia programjait idén immár huszonegyedik alkalommal rendezik meg.

Nézze meg ezt is:

A legjobb mézeket értékelte a csúcszsűri Gyulán

  Pénteken Gyulán értékelte az első két után maradt legjobb mintákat a decemberi, gyulai mézverseny …