

Három fiatal vehette át péntek este, a gyulai városháza dísztermében az Erkel Ferenc Művészeti Ösztöndíjat. Kovács Dorka, Burda Adrienn és Mundruczó Nóra egyaránt művészeti pályára készül, a helyi önkormányzat pedig ösztöndíjjal segíti tanulmányaikat.
Köszöntőjében Görgényi Ernő polgármester kiemelte, Erkel Ferenc a magyar hagyományokból merítve, de az európai zenei hagyományokhoz kapcsolódva alakította ki nemzeti operanyelvünket, karmesterként és szervező egyéniségként pedig felvirágoztatta zenei életünket.
A polgármester azt mondta, Erkel talán legfontosabb öröksége a zene mellett a szemléletmód, vagyis az, hogy építsünk valami újat meglévő értékeinkből, hagyományainkból, és a kultúra legyen a mindennapjaink része.
Az ünnepi hangversenyen Weiner Leó, Erkel Ferenc És Kodály Zoltán művek csendültek fel. Közreműködött Blaga Krisztina énekművész, Kassai István Liszt-díjas zongoraművész, Klenyán Csaba, Liszt-díjas klarinétművész. A koncert teljes felvétele elérhető a Gyula Televízió youtube csatornáján.