Témák:
– December elsejével nyugdíjba vonul Daróczi László, a Gyulai Közüzemi Kft vezetője. A csütörtöki testületi ülésen Molnár Csabát, az önkormányzat mérnöki osztályvezetőjét választották meg utódjának.
– Már a hét elején megkezdődött a város ünnepi díszbe öltöztetése, szerdán pedig a Kossuth és Harruckern térre is megérkeztek a fenyőfák. 18 helyszínen, ötven installációt készítettek a művelődési központ munkatársai, hogy advent első hétvégéjére a fürdőváros az idén is karácsonyi díszben ragyoghasson.
– Kedd este Duncan Macmillan: Lélegezz című drámáját láthatta a várszínház kamaraterménak közönsége, a Katona József Színház művészei előadásában. A kétszereplős történet egy örök dilemmát dolgozott fel Pálos Hanna és Vizi Dávid közreműködésével.
– A meghirdetett időponthoz képest három nappal később kezdődik az útfelújítás Gyulán, a közúti határátkelőhelyen. A munkálatok miatt a teherforgalom be- és kiléptetésére csak egy-egy forgalmi sávon lesz lehetőség.