

A napokban rendezték meg a Gál Ferenc Egyetem gazdasági karának nyílt napját.
Az esemény fontos célja volt, hogy az érdeklődők megismerkedjenek a kampusz légkörével, és ízelítőt kapjanak azokból a tárgyakból, melyek esetleges későbbi tanulmányaik során várnak majd rájuk. A bemutató előadások során a legnehezebb tárgyak oktatására fókuszáltak – mondta Simon Sándor docens.
A nyílt nap során a látogatók az őket érdeklő kérdésekre is választ kaphattak. Egy levelezős hallgató esetében a tapasztalatok szerint például fontos kérdés, hogy az óralátogatási kötelezettségek nem jelentenek-e túl nagy terhet.
A nappalis hallgatókat leginkább az itteni lehetőségek, a diákélet, az ösztöndíjak és a békéscsabai kar légköre érkeli leginkább. Simon Sándor elmondta, itt nem vesznek el a hallgatók, a diákokat személyesen is ismerik, így jobban oda tudnak figyelni rájuk. Egyházi intézményként pedig olyan kulturális, lelki többletben részesülhetnek, melyet máshol nem találnak meg.