

Harmadik alkalommal rendezte meg a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara, valamint a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara vármegyei szervezete azt a versenyt, melyen középiskolás ápolójelöltek mérték össze tudásukat.
Vincze Gábor, a GFE gyulai karának dékánja kiemelte, céljuk, hogy minél többen vegyenek részt a diákok közül a középfokú ápolói képzésben, hiszen aki ezt tanulja, ő már a mindennapi munkába is bekapcsolódik.
A diákok a hétfő délelőtti harmadik, záró forduló során oktatótermi körülmények között, skill-laborban, gyakorlati részen vettek részt a Békés Vármegyei Központi Kórház Réthy Pál Tagkórházában. Délután pedig díjazták a két “Kiváló ápolójelöltet”, valamint a “Legkiválóbb ápolójelöltet”.
Kiváló ápolójelöltként a kecskeméti Szent-Györgyi Albert Technikum diákja, Vas Szandra végzett a harmadik helyen.
Kiváló ápolójelöltként szintén a kecskeméti Szent-Györgyi Albert Technikum diákja, Giricz Kitti zárt a képzeletbeli dobogó második fokán.
A harmadik alkalommal életre hívott verseny “Legkiválóbb ápolójelöltje” a Göndöcs Benedek Katolikus Technikum diákja, Mohácsi Karolina lett.
A „Legkiválóbb ápolójelölt” verseny célja az ápolói hivatás népszerűsítése. A szervezők remélik, hogy a már harmadik alkalommal életre hívott eseménnyel hozzájárulnak ahhoz, hogy minél több középiskolás tanuló válassza a későbbiekben az ápolói hivatást.