Témák:
– Eseménydús volt a délelőtt március 15-én. A Kossuth téri programok után a városbarátok köre emlékezett Pálffy Albert emlékművénél. A Petőfi téren Somogyvári Ákos, az Erkel Ferenc Társaság elnöke mondott személyes hangvételű beszédet.
– Március tizenötödike olyan igazodási pont, mely nemzeti egységet teremt – mondta a péntek délutáni, ünnepi képviselő-testületi ülésen Görgényi Ernő polgármester. Az eseményen több városi kitüntetést adtak át, majd a program az Erkel Társaság 33. történelmi hangversenyével zárult.
– Három gyulai, közéleti személyiség vehetett át országos kitüntetést. Március tizenötödike alkalmából Ökrös Istvánné Ivány Katalin mellett Erdész Ádám, Dézsi János és Domokos István kapott elismerést.
– Vasárnap délelőtt tartották a gyulai Szent József templom búcsúját. Az eseményen Balogh Ottó korábbi gyulai, jelenlegi békéscsabai káplán hangsúlyozta, Szent József családszeretete, bölcs és megfontolt döntései mindannyiunk számára követendő példaként szolgálnak. Kovács Péter plébános arról beszélt, hogy a németek Gyulára településének 300. évfordulóján szeretnék folytatni a templomépület korszerűsítését.