Témák:
– A gyermekek fogadásának előkészítéséhez nyújt támogatást a helyi önkormányzat – jelentette be Görgényi Ernő polgármester. A gyermekáldás örömeit átélő gyulai családok 50 ezer forintos támogatásban részesülnek.
– Az elmúlt napokban a városháza dísztermébe várta a fürdővárosi szállásadókat a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft a polgármesteri hivatallal és a vármegyei Nemzeti Adó- és Vámhivatallal közösen. A szállásadói fórum célja az volt, hogy az érintettek elsőkézből értesülhessenek a legújabb adóügyi változásokról.
– A csendesebb téli hónapok után intenzív időszakot tudhat maga mögött az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. A Gyula közművelődési és kulturális életét meghatározó intézmény kommunikációs vezetőjével, Fábián Tamással a 3 Témában a kiemelt programjaikról, a megújulás szükségességéről és a közeljövő terveiről beszélgettünk.
– Húsvétkor beindult a szökőkút szezon. Gyulán öt ilyen létesítmény működik.
– A tavaly, negyvenhat évesen elhunyt néhai elnök, Bátonyi Gábor emléke előtt tiszteleg az április 5-7. között megrendezendő Békéscsabai Nemzetközi Kutyakiállítás.