2025. február 7., péntek
FONTOS

A munkásőrség történetét kutatja Csík Ádám

A Békés Vármegyei Levéltár munkatársa, Csík Ádám évekkel ezelőtt kezdte el kutatni a munkásőrség hazai történetét felölelő korszakot 1957-től kezdődően, a felszámolását jelentő rendszerváltásig.

A napokban a segédlevéltáros kutatóval a sokak számára még élő történelmi időszakról beszélgettünk.

A munkásőrség az 1945 utáni történelem kevésbé kutatott területe, Csík Ádám, a Békés Vármegyei Levéltár munkatársa mégis ezt az időszakot választotta feldolgozási témaként. Ez egyrészt annak tudható be, hogy van egyfajta hadtörténeti, hadseregtörténeti és fegyveres szertörténeti érdeklődése, másrészt a benne rejlő lehetőségek is vonzották, fogalmazott Csík Ádám. A levéltári munkatárs kiemelte, a munkásőrségről általában mindenkinek van egy véleménye, az viszont vitán felül áll, mennyi mindent fel lehet tárni ezen keresztül a Kádár-korszakból.

A munkásőrség kötelékébe országosan hatvanezren tartoztak, Békésben is több százan, mondta Csík Ádám. Mai szemmel nézve a szervezet elképzelhetetlen szerepeket is betöltött, egyfajta evoulúciós folyamaton átmenve fennállása idején. A kutató egy 1977-es törzsvezetési gyakorlatról beszélt.
A munkásőrség történetét feldolgozó, Békés vármegyei vonatkozású kutatásait Csík Ádám doktori értekezésében foglalja össze, a tervek szerint három éven belül fejezi be a munkát.

Nézze meg ezt is:

Ismét nyílik a volgamenti hérics

A növény hazai, őshonos állományának jelentős része a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság területén, a Csorvási …