Éves közös küldöttgyűlését tartotta a napokban a vármegyei vadászszövetség és az Országos Magyar Vadászkamara területi szervezete.
A Békés Vármegyei Kormányhivatal földszinti előadójában megtartott eseményen az aktualitások mellett napirenden volt a 2023-as év beszámolója, valamint a vadászszövetség és a vadászkamara idei költségvetési tervét is megtárgyalták. Hrabovszki János elnök kiemelte, a tavalyi kifejezetten jó vadászév volt. A csapadékos tavasz nagy előnyt jelentett a vadaknak. Jó vad szaporulat volt a vármegyében a fácánokat, a mezei nyulakat és az őzeket tekintve is.
A tavalyi év egyik nagy változása volt a vadászoknál a technikai eszközök használati lehetősége. A törvényalkotók jóváhagyták a korábban büntethető cselekményt, a hangtompító használatát a golyós vadászfegyvereken. Most már többek között Ausztria és Németország mellett Magyarországon is szabad használni ilyen fegyvereket a lakosság, valamint a hivatásos személyzet egészségügyi károsodása érdekében, a dörej zaj csökkentése miatt. Az is fontos, hogy az életben maradt vadakat nem zavarja úgy a golyós vadászfegyverek használata.
1990-ben még csak 30 ezren vadásztak hazánkban, jelenleg ez a szám 70 ezerre rúg. Békés vármegyében 3000 vadászból 1500 számít aktívnak a hétköznapokban.