2025. március 16., vasárnap
FONTOS

Újra kiadták “A gyulai Józsefváros története” című kötetet

 

Két témában tartott sajtótájékoztatót Gyulai Évszázadok Alapítvány és a Gyulai Városbarátok Köre. Durkó Károly elnök kiemelte, évek óta láthatják azok, akik betérnek a Liszt Ferenc utca 11 szám alá Schriffert Mihály fafaragó, népi iparművész munkáit, amely a helyi értéktárba is már bekerült.

Az esemény másik témája az volt, hogy újra kiadták “A gyulai Józsefváros története” című kötetet. A könyvet egy életrajzzal és néhány fotóval egészítette ki a Gyulai Évszázadok Alapítvány.

Székely Árpád kiemelte, Steib János tevékeny részt vállalt az 1922-es józsefvárosi harandszentelésnek, valamint a németek betelepítésének 200. évfordulója alkalmából, 1924-ben megrendezett ünnepségen. Ebből az alkalomból írta meg a “A gyulai Józsefváros története” című kötetet.

 

Nézze meg ezt is:

Megújulhat az Élővíz-csatorna belvárosi szakasza

Csütörtök este, a városi könyvtárban tartott lakossági fórumon mutatták be az Élővíz-csatorna belvárosi szakaszának környezetrendezési …