2024. május 28., kedd
FONTOS

Keresztelésünkkor Krisztussal vállaltunk közösséget

Erre emlékeztetette a híveket Kiss-Rigó László püspök nagyszombat este a húsvéti vigília misén. Gyermekkorunkban családunk kérésére kereszteltek meg minket, de ennek segítségével Jézus szándékai valósultak meg.

Nagyszombat napján, március 30-án este nyolc órától tartották meg a hagyományos húsvéti vigília misét. A tűzszenteléssel kezdődő szertartáson a püspök hangsúlyozta: Krisztus megmutatja, hogy mi az emberi élet igazi célja minden gyarlóság, küzdelem ellenére.

– Jézus feltámadása nemcsak egy örömteli igazságszolgáltatás, egy „happy end”. Nemcsak azt igazolja, hogy amit mondott az igaz, és érdemes jónak lenni és erkölcsi normák szerint élni – ez nagyon kevés lenne. Az ő feltámadása azt mutatja meg, hogy mi az emberi élet igazi és végső célja – mondta Kiss-Rigó László püspök.

Emlékeztetett rá, hogy a feltámadás mellett fontos az is, hogy a húsvét egyben a keresztség ünnepe. Rámutatott, amikor a szülők, keresztszülők kérésére megkereszteltek bennünket gyermekkorunkban, akkor Jézus szándékából olyan esemény történt, amely lehetővé tette, hogy Krisztussal közösséget vállaljunk. Húsvét vigíliája alkalmából ezért a misén résztvevők megújították keresztségi fogadalmukat.

Az ünnepi szentmise után, az évszázados hagyományt követve körmenetet tartottak a Dóm téren az Örömhírrel: „Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!”

Nézze meg ezt is:

Együttműködési megállapodás a római Pápai Szalézi Egyetemmel

  Április 11-én ünnepélyes keretek között együttműködési megállapodást írt alá a római Pápai Szalézi Egyetem és …