2025. április 24., csütörtök
FONTOS

Kapkodd a lábad: ép és fogyatékkal élő fiatalok versenyeztek

Egy karikával kellett vezetni  a labdát a bójáig, majd vissza, és akkor indulhatott a csapattárs.

é-Ez volt az első feladat azon a váltóversenyen, melyet csütörtök délelőtt rendeztek meg a városi sportcsarnokban. A nyolc, nyolc tagú csapat tagjait úgy válogatták össze, hogy azokba valamennyi iskolából egy-egy harmadik-negyedik osztályos versenyző kerüljön.

A program során a résztvevő közel 130 gyermek nemcsak sporttal kapcsolatos élményekhez jutott, hanem ismerkedhettek egymással, és megtanulhattak együttműködni számukra ismeretlen társaikkal, nem utolsósorban a Pánczél Imre iskola fogyatékkal élő tagjaival. Számukra különösen fontos lehet egy ilyen esemény.

A Kapkodd a lábad! bajnokságot immár harmadik alkalommal szervezték meg, a szervezők a jövőben is folytatni szeretnék az érzékenyítő programot.
 

 

Nézze meg ezt is:

Rendőrnapot rendeztek Békéscsabán

  A rendőrség napja alkalmából szerdán ismét benépesült Békéscsaba főtere. A Szent György naphoz köthető …