A hétvégén rendezik meg a Gyulai Pálinkafesztivált, a program részleteiről hétfőn tartottak sajtótájékoztatót.
Görgényi Ernő polgármester azt mondta, a város legnagyobb gasztronómiai rendezvénye nemcsak jelentős turisztikai vonzerővel bír, hanem a helyi polgárok számára is jó szórakozást biztosít. Ennek érdekében nemcsak ingyenes belépést biztosító idősávokkal készülnek, hanem a helyi polgárok kedvezményes jegyet is igényelhetnek. A polgármester hangsúlyozta, a szórakozás mellett a pálinkakultúra fejlesztésében is nagy szerepet játszik ez a rendezvény, mely a legnehezebb időszakokban is életképesnek bizonyult.
Bora Imre, a fesztivál igazgatója elmondta, a tűzoltó csillagtúra után szűk három napjuk van a Várkertben a berendezkedésre, de mint mondta, hozzá vannak edződve a kihívásokhoz. A közfoglalkoztatási kiállítás, a nemzetiségi bemutatók és a Főzz és segíts! jótékonysági program mellett Bora Imre a Nemzeti Összetartozás Pálinkájának elkészítését emelte ki.
A programok sorát Varga-Bora Tímea főszervező részletezte. Az egész rendezvény hagyományosan péntek délután, a lovagrendek felvonulásával kezdődik.
A fesztivál programját a pálinkák és a pálinkás bonbonok versenye, a mesterkurzusok, a vezetett pálinkakóstolók és számos zenei program teszi teljessé.