2024. október 8., kedd
FONTOS

Keresztútjárás ÁGOTA Falván

Jézus szenvedésének felelevenítése ÁGOTA Falván

 

 

A húsvétot megelőző nagyböjt péntekjein országszerte keresztutat jártak a katolikus hívek.

Az ÁGOTA Közösség gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiataljai és munkatársai a Bács-Kiskun vármegyei ÁGOTA Falván elevenítették fel Jézus szenvedését.

ÁGOTA Falva a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában, Tass-Alsószenttamáson működő gyermekvédelmi komplexum, amely egyben ifjúsági, szabadidős, kulturális, képzési és lelkiségi központ is. Az ÁGOTA Közösség életében kiemelt szerepet játszik a pasztorális gondozás, ennek egyik fontos eszköze az egyházi évbe való bekapcsolódás.

– Pasztorációs munkatársaink játékos, élménypedagógiai módszerekkel megfoghatóvá, átélhetővé teszik a nevelőszülői családokban vagy lakásotthonokban élő fiatalok számára azt, hogy éppen milyen egyházi időszakot élünk, milyen ünnepek várnak ránk. A húsvéti ünnepkör idején – Jézus szenvedésének felelevenítésére – ÁGOTA Falvára, a Szent Jobb Lator-templomba keresztút­járás­ra hívtuk fiataljainkat – magyarázta Kothencz János diakónus, az ÁGOTA Közösség vezetője.

A fiatalok és a közösség munkatársai a templom kálváriáját járták végig, felváltva imádkozták a stációkat, amelyeknél rendhagyó módon saját élet­állapotukat állították párhuzamba az Úr szenvedésével: az elítéléssel és a kigúnyolással szemben a részvét, a segítségnyújtás és az önzetlenség értékeit állítva követendő példának. A kálvária egyik stációjánál így imádkoztak: „Már kiskorom óta tudom, mi a kereszt. Megtanultam szó nélkül, zúgolódás nélkül hordozni. Nem tagadtam meg. Önmagammá forrasztott a szenvedés. Tárgyilagosan tudok beszélni róla. Érzelemmentesen. Mások azt gondolják, hős vagyok, pedig csak szenvedő.”

A munkatársak közreműködésével minden résztvevő fiatal saját kis keresztet készített, amelyet magával vitt a keresztútjárásra. Ezek jelképezték azokat a fájdalmas helyzeteket és érzéseket, amelyeket megéltek korábban. Az ÁGOTA Falván felállított hatalmas kereszt tövében imádkoztak önmagukért és sorstársaikért, magyar hazánkért és az egész világért.

Nézze meg ezt is:

Tehetséggondozás, sporttudomány, identitás

Még aktívabb tehetséggondozás jellemzi majd az előttünk álló bajnoki évben a Szeged-Csanád Grosics Akadémia utánpótlás együtteseit, …