Kedden már lényegében minden készen állt arra, hogy a megújult látványosság az összes elérhető, új tartalommal a vendég rendelkezésére álljon.
A hintóba ülve például egy vr szemüveg segítségével a százötven évvel ezelőtti Gyulán kocsikázhatunk, de az újonnan megnyitott, hátsó traktusban is számos interaktív eszköz szolgálja a szórakozást, illetve a korszak jobb megértését.
A felújítás előtt látogatható térben is történtek változások, hiszen több bútor be- vagy éppen kikerült, az egész hagyaték legrégebbi darabja, a tabernákulum szekrény korábban a nők világához illeszkedve volt bemutatva, de mindig az elsősülött fiú örökölte, így előrehozták az első szobába. A vadászfogas a raktárból került be a tárlat látható anyagába, de például a szülői hálóba is két ágyat tettek, noha ott korábban egy volt.
Minden szempontból fontos volt a kiállítás megújítása – hangsúlyozta Liska András, az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője. Elmondta, a ház látogatása jelen állapotában valamennyi korosztály számára ajánlható. A tesztüzem időszaka alatt sok pozitív visszajelzést kaptak, a látogatók egyértelműen pozitívan fogadták a plusz tartalmakat, így a működtetők is bizakodhatnak a jövő látogatószámát illetően.