2024. május 25., szombat
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2024. 05. 15.

Témák:

– Erősen indította 2024-et a Gyulasport. Több év kihagyás után megrendezték a sportbálat, jelentős fejlesztéseket valósítottak meg és országos sportrendezvényeknek is otthont adtak. A 3 Témában Kertes István ügyvezetővel az eddigi eredményekről és azok hátteréről beszélgettünk, érintve az ősszel harmincéves tornacsarnok jubileumi eseményeit.

– Doboz-Szanazugban adták át azt az épületet, mely a csontvelő átültetésen átesett gyermekek rehabilitációját segíti. A Démétér-ház létrejöttét a gyulai polgári bál bevételével is támogatták.

– A közösség erősítése a célja a már harmadik alkalommal megrendezett Törökzugi Batyus Pikniknek. Az eseményen a fiatalok számára még horgászversennyel is készültek a szervezők.

– Többek között kreatív foglalkozások és ugrálóvár várta azokat a fiatalokat, akik ellátogattak a Gyulaváriban rendezett gyereknapra. Az esemény látogatottsága is jól mutatja, hogy egyre több fiatal család költözik ebbe a városrészbe.

 

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 05. 21.

Témák: – Az Airbus csak a kezdet – a kormányzat a következő időszakban további iparfejlesztést …