A nyílt nappal szemben ez az alkalom az itt dolgozókról szól, ilyenkor adják át a díjakat is az arra érdemeseknek.
A programon Görgényi Ernő gyulai polgármester egy rövid történeti áttekintés mellett arról is szót ejtett, hogy a mentők tevékenysége nem munka, hanem a szó legnemesebb értelmében vett hivatás, mely nagyban épít a bajtársiasságra.
Becsei László, a Békés Vármegyei Központi Kórház főigazgató főorvosa szintén elismeréssel szólt a mentőkkel közös munkáról.
Zentai Attila, az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi szervezetének igazgatója egy életre szóló elköteleződésről beszélt a szakma kapcsán, egyben elmondta, a gyulai kollégái egy évben közel hatezer esethez vonulnak, a megváltozott ügyeleti rendszer keretein belül pedig háromezer-kétszáz beteget láttak el.
Az eseményen regionális igazgatói dicséretben részesült Bakonyi József és Kiss Csaba. Főigazgatói kiemelt címet vehetett át Fodor József és Lipován Mihály. Ugyanabben az elismerésben részesült Szász Szabolcs, Horváth Attila és Schneider László.