2025. április 23., szerda
FONTOS

Tízezredik ügyfelét köszöntötte az eleki kormányablak

Csütörtökön tízezredik ügyfeléhez ért a 2023 március 9-én átadott eleki kormányablak.

Békés vármegyében akkor ez volt a 17. ilyen létesítmény, mely nemcsak közelebb hozta az ügyintézés lehetőségét a helyiekhez, és több környékbeli település polgáraihoz, hanem akkor négy új munkahelyet is teremtett, emellett megkönnyítette az ott élők mindennapjait. Sárköziné Bender Mária a településen él, könyvelőként dolgozik.

A négy nemzetiségű Eleken nemcsak a helyiek, hanem többek között a kétegyháziak, lőkösháziak és kevermesiek is érkeznek ide ügyeket intézni. Takács Árpád főispán kiemelte, a 17. kormányablak betöltötte rendeltetését.

A főispán hangsúlyozta, az eleki kormányablak elégedettségi indexe 94 százalékos, vagyis 100 emberből 94 kiválónak értékelte az ügyintézők és a kormányablak munkáját. A várakozási idő alacsony, általában 8-10 perc, és az ügyintézési idő is hasonlóan alakul.

 

Nézze meg ezt is:

Gyulára látogatott Kemény István költő

A kortárs hazai irodalom egyik jelentős alakja, a költőként és prózaíróként is magasan jegyzett Kemény …