2025. április 29., kedd
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2024. 05. 24.

Témák:

– Második alkalommal rendezték meg a fürdővárosban az Egyetem-Tér-Gyula elnevezésű programot. A nap során aktuális tudományos témákkal foglalkoztak. Szó esett a digitális világ csapdáiról, a szekcióüléseken pedig az olvasás közben lezajló agyi folyamatokról tanácskoztak.

– Méretében és tartalmában is fajsúlyos munkát tett le az asztalra Erdmann Gyula. A levéltár nyugalmazott igazgatója a gyulai Németváros történetének 300 évét foglalta össze, a kötetet a napokban mutatták be.

– A tízezredik ügyfelet köszöntötték csütörtökön, az eleki kormányablakban. Az eseményen Takács Árpád főispán kiemelte, ide öt településről érkeznek ügyfelek a hétköznapokban.

– A közelmúltban rendezték az első Békés Vármegyei Zeneiskolai Könnyűzenei Találkozót a gyulai zeneiskolában. A találkozó egyben verseny is volt, ahol nyolcvannyolc diák ötvenhárom produkcióját értékelték a zenei szakemberek.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2025. 04. 23.

Témák: A rendőrség napja alkalmából szerdán ismét benépesült Békéscsaba főtere. A Szent György naphoz köthető …