2025. május 22., csütörtök
FONTOS

Partneriskolai hálózat alakult a mérnökképzés erősítéséért

A napokban a Békés Vármegyei Kormányhivatalban tartották a a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara Békés vármegyei partnerintézményeinek tanúsítványátadó ünnepségét.

Az eseményen kiderült, a partneriskolai együttműködéshez tizennégy intézmény csatlakozott.

Az eseményen Rákóczi Attila, a kormányhivatal főigazgatója elmondta, az elmúlt években a kormányhivatal több együttműködési megállapodást kötött, tavaly pedig az SZTE és a Gál Ferenc Egyetem közreműködésével hármas együttműködés jött létre.

Zakar Péter, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese a társadalmi felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozta. Bíró István, az SZTE mérnöki karának dékánja azt mondta, szeretnék elérni, hogy a formálódó együttműködés tovább mélyüljön.

Az eseményen elhangzott, a Szegedi Tudományegyetem olyan regionális tudáshálózat kialakítására törekszik, mely erősíti a régió versenyképességét,
 

Nézze meg ezt is:

Megváltozik a forgalmi rend a Tessedik utcában

  A képviselő-testület döntése alapján péntektől megváltozik a forgalmi rend a Tessedik Sámuel utcában. Május …