2025. május 16., péntek
FONTOS

Megtartotta éves küldöttgyűlését a Mozgáskorlátozottak Dél-alföldi Regionális Egyesülete

A Kulcs utcai székházban rendezett eseményen a 2023-ban végzett munka beszámolójáról, valamint az idei év terveiről tárgyaltak.

Az egyesületnek 26 településen van helyi csoportja, ők mind részt vettek a hétfői küldöttgyűlésen. Fenesi Balázs elnök kiemelte, a tavalyi évben pályázatok segítségével biztosították a működésükhöz szükséges feltételeket.

Fenesi Balázs kiemelte, a hozzájuk betérőknek segíteni tudnak az érintetteknek abban, hogy lakás akadálymentesítési, gépkocsi szerzési és átalakítási támogatáshoz jussanak.

Az eseményen részt vett Görgényi Ernő polgármester is, aki elmondta, a városvezetés hozzáállását a tisztelet és a segítő szándék határozza meg. Rendszeres a kommunikáció, a párbeszéd az egyesülettel. Az akadálymentesítés kiemelt szempont a gyulai beruházásoknál. A közgyűlésen aktuális téma volt a választások kapcsán a szavazóhelyiségek megközelítésének kérdése.

A közgyűlésen szó volt még arról is, hogy a csoportvezetők idén szeretnének elutazni egy tanulmányútra. Szeretnék megismerni más egyesületek tapasztalatait, jó gyakorlatait, melyek által ők is fejlődhetnek.

Nézze meg ezt is:

Bemutatkoztak a gyulai A Szakkörösök

  Négy út címmel, a 2024/25-ös A Szakköri évet lezáró kiállítás nyílt kedd délután a …