2024. október 5., szombat
FONTOS

Folytatódik az elfogadást segítő program

 

Hétfőtől kezdve, két héten keresztül a pánczélos tanulók szolgálnak fel Gyula egyik frekventált kávézójában. A fogyatékkal élők elfogadását segítő programban az idén nyolc fiatal vesz részt.

Gyula belvárosának egyik kávézójában a Pánczél Imre iskola kamaraegyüttese színesítette a hétfőn induló, fogyatékos fiatalok beilleszkedését és társadalmi elfogadását segítő programot. János Beáta már nem számít kezdőnek a kávéházi felszolgálásban, szívesen beszélget az emberekkel, és a munka is tetszik neki.

Az érzékenyítést megcélzó és az elfogadást segítő programhoz első szóra mellé álltak, amikor megkereste őket az intézmény, fogalmazott Dobiné Boldog Barbara. A kávézó társtulajdonosa kiemelte, a fogyatékkal élő, fiatal munkatársaikkal akár hosszú távon is terveznek együttműködést.

Pécsről indult tíz éve az a program, amely fiatal értelmi fogyatékos felnőttek munkába állását segítette, elsősorban vendéglátó egységekben, fogalmazott Poptyilikán Anikó főigazgató. A gyulai Pánczél Imre iskola 2018-ban csatlakozott az országossá vált programhoz, akkor még Békéscsabán, majd a következő évtől a gyulai kávézóban. A főigazgató kiemelte, az idén nyolc fiatal elméleti képzése már megtörtént és a gyakorlatba is belekóstolhattak a kiválasztott tanulók.

A többéves gyulai tapasztalat azt mutatja, jó úton jár a társadalom a fogyatékkal élők elfogadásában. A kávézóba betérő vendégek az első csodálkozás után nyitottan fogadják a fogyatékkal élő fiatalok jelenlétét és munkáját.

Nézze meg ezt is:

Az 1944/45-ös eseményekkel foglalkoztak a levéltár konferenciáján

Idén az 1944-45-ös, Békés vármegyei eseményekről szólt a hagyományos őszi, levéltári konferencia, melyet az Almásy-kastély …