2024. június 21., péntek
FONTOS

Lekéste a buszt, ezért ellopott egy autót egy sarkadi férfi

Elvitt egy autót egy férfi Sarkadról.

Lekéste a buszt, és azzal ment haza Gyulára. Azt állítja, hogy a kocsit vissza akarta vinni a tulajdonosnak, és még az elhasznált benzint is kifizette volna.

Benne hagyta az indítókulcsot, úgy állította le az autóját egy nő Sarkadon. A kocsi eltűnt, erről 2024. május 29-én reggel kaptak bejelentést a helyi rendőrök. A típust, a rendszámot azonnal megosztották egymás között és a szomszédos rendőrkapitányságokat is értesítették. Az intézkedések gyorsan eredményt hoztak, 12 óra után pár perccel Gyulán, a Budapest körúton megtalálták az autót és a bűncselekmény gyanúsítottját. A 38 éves férfi nem tagadta, amit tett, de hozzátette, hogy nem akarta eladni, vagy megtartani a kocsit. Sarkadon volt vendégségben és lekéste a hazainduló buszt, így éppen kapóra jött, hogy nyitva találta az autót. Kihallgatásán azt mondta, hogy ha nem lett volna benne a kulcs, akkor benne aludt volna. De mivel könnyedén el tudta indítani, hazakocsikázott vele, majd egy kis pihenő után vissza akarta vinni és még az elfogyasztott üzemanyagot is ki szerette volna fizetni.

A Sarkadi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett miatt eljárást indított ellene. A rendőrök arra kérik a járművezetőket, gépkocsi-tulajdonosokat, hogy a parkoló járművekből mindig vegyék ki a kulcsot és gondosan zárják le azokat! Még akkor is, ha csak rövid időre állnak meg és hagyják őrizetlenül az autót. Ellenőrizzék, hogy a központi zár lezárta-e az ajtókat és az ablakokat is felhúzták-e! Ne hagyjanak az utastérben, jól látható helyen semmilyen készüléket, telefont, ruhát, táskát, más értéket, amelyek felkelthetik a rossz szándékkal nézelődők figyelmét.

Nézze meg ezt is:

Hamis játékkonzolokat fogtak Gyulánál

  Több mint ezer hamis játékkonzollal pakolták plafonig azt a kamiont, amit a Nemzeti Adó- …