2024. október 10., csütörtök
FONTOS

Görgényi Ernő: a béke a legfontosabb!

Az Erkel Ferenc Vegyes Karral énekelték a Himnuszt a megjelentek a Nemzeti Összetartozás Napjának gyulai eseményén.

A kedd délutáni programon Görgényi Ernő emlékezett a 104 évvel ezelőtti eseményekre. Gyula polgármestere azt mondta, a trianoni diktátum a bosszúállás dokumentuma lett, melynek kegyetlensége példa nélkül áll, hiszen kifosztották és megalázták a legyőzötteket. Annyiban mégis szerencsések vagyunk, hogy a történetek ellenére is van hazánk.

A polgármester párhuzamot vont a trianoni döntést megelőző első világháború előtti időszak és napjaink eseményei között, hiszen mindkét korszakban egyre erősebbé vált a háborús retorika.

Az emlékbeszéd után a Békéscsabai Jókai Színház művészei adtak műsort, majd az egyházak képviselői emlékeztek. A program a koszorúk elhelyezésével zárult.
 

 

Nézze meg ezt is:

Indul a várszínház kamaratermi évada

Fesztiváldíjas előadások, kabaréest és komolyzenei koncert is várja az érdeklődőket a várszínház október 9-én kezdődő, …