

Görgényi Ernő polgármester a csütörtök délutáni eseményen kiemelte, a magyar polgárság kultúráját csak kevés helyen mutatják be hazánkban.
Ezek közül a leghitelesebb és a legszebb a gyulai Ladics-ház. Ebben egy egykor valóban létező gyulai polgárcsalád több generációjának életét és életmódját csodálhatjuk meg az egykor tulajdonukat képező házukban, a saját bútoraik, berendezési tárgyaik között.
Kovács József országgyűlési képviselő kiemelte, a Ladics-házhoz hasonló emblematikus épületek megmentése mindannyiunk közös feladata.
Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár kiemelte, a Ladics-ház felújítása több szempontból is példaértékű. Egyrészt azért, mert kevesebb mint egy év alatt elkészült a felújítás, és eredeti szépségében tudták helyreállítani ezt a páratlan értékű épületet.
A beszédeket követően Latorcai Csaba átadta a Ladics-ház kulcsát Görgényi Ernő polgármesternek.
Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök kiemelte, a város tudatosan felidézi, őrzi, emlékszik múltjára, gyökereire és ebből merít erőt.
Az eseményen Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke is megáldotta a felújított Ladics-házat. Az átadást követően a megjelentek megtekintették az épületet.