Magas részvétel mellett zajlott a voksolás nemcsak országosan, hanem Békés vármegyében és Gyulán is. A polgármesterek mellett helyi önkormányzati képviselőket, nemzetiségi képviselőket, és vármegyei közgyűlési tagokat is választottunk, de most zajlott az Európai Parlamenti voksolás is.
Először a polgármester választás eredménye vált biztossá, Görgényi Ernő a szavazatok közel felével újabb öt év bizalmat kapott a választóktól. A Fidesz-KDNP kilenc körzetben indított jelöltet, és mind a kilenc körzetet meg is nyerték.
A második helyen a Magyarországi Régiókért Egyesület végzett. Polgármester jelöltjük, Sióréti Gabriella a szavazatok majd 29 százalékát szerezte meg, képviselő-jelöltjeik egy kivétellel a második helyen végeztek. A képviselő-testületben a kompenzációs lista alapján szereznek két helyet. Sióréti Gabriella arra hívta fel a figyelmet, hogy lényegében öt hét alatt érték el ezt az eredményt.
A választáson egy egyéni körzetet nyert a Gyulai Városbarátok Köre, egy listás helyet is behúztak. Durkó Károly 14 és fél százalékot szerzett a polgármester jelöltek versenyében.
A gyulai képviselő-testületben egy listás helyet szerzett még a Mi Hazánk Mozgalom.
Békéscsabán Szarvas Péter marad a polgármester egy vegyes összetételű közgyűlés élén. Orosházán az ellenzék által támogatott Raffai János, Békésen a fideszes Kálmán Tibor, Szarvason a szintén fideszes Hodálik Pál győzött. A megyei közgyűlésben a kormánypártok kényelmes többséget szereztek.
Az Európai Parlamenti választáson , Békés vármegyében a Fidesz-KDNP 45,6, a Tisza Párt 29,8, a Mi hazánk 8,7, az MSZP-DK-Párbeszéd-Zöldek koalíció 7,2 százalékot kapott.