2024. július 16., kedd
FONTOS

Népszerű volt a gyulai Múzeumok Éjszakája

Szombat este számtalan újdonsággal és a jól ismert programokkal várták az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakáján, Gyulán.

A fürdőváros öt kiállítóhelyén, kimagasló érdeklődés kísérte a rendezvénysorozatot.

A hagyományos programelemek mellett újdonságokkal is készültek a gyulai kiállítóhelyek szombaton a Múzeumok éjszakájára. Az országos rendezvénysorozat részeként, öt helyszínen várták az érdeklődőket kalandokat, érdekességeket vagy éppen aktualitásokat kínáló programokkal. Az Almásy-kastély parkjában a gyulaiak előtt jól ismert József Dezső Alkotókör élményfestéssel csatlakozott a programsorozathoz. Marosán Róza egyesületi elnök elmondta, a környezet, a téma és az esemény is vonzó volt az amatőr művészek számára.

Kocsis János és családja Kisvárdáról a nyári pihenését tölti Gyulán, a szombat esti programokba véletlenül csöppentek.

Fehér Tamásné és párja Budapestről érkezett Gyulára. Külön meglepetés volt számukra, hogy a fürdőváros is sok programot kínál erre az estére.

A nyári főszezon kezdetének is számító rendezvény tervezésénél minden évben szempont, hogy a turisták mellett a helybelieket is meg tudják szólítani, fogalmazott Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető. Az egyik ilyen lehetőség a szombat kora este, a Kohán Képtárban megnyílt Kepenyes Pál, a napfény szerelmese című tárlat. Itt egészen egyedi módon, a kiállított alkotások egy részét megfogva és mozgatva ismerkedhetnek meg a látogatók a világhírű képzőművész munkáival. A felújított Ladics-ház is izgalmas programokkal készült az eseményre, többek között mítoszokat és legendákat hallhattak az érdeklődők, de a fürdők világa és a dualizmus korának divatja is életre kelt az est folyamán. Fekete-Dombi Ildikó kiemelte, az idén slágertémák egész tárházából tudtak ötleteket meríteni.

Az érdeklődés az idén sem maradt el a Múzeumok Éjszakáján Gyulán, a helybeliek mellett a turisták körében is népszerűek voltak a programok.

Nézze meg ezt is:

Egy II. András korabeli, 1212-ben kelt oklevél másolatát tanulmányozta Halmágyi Miklós

    Többnyire 18, 19 valamint 20. századi források találhatók a Magyar Nemzeti Levéltár Békés …