2025. február 7., péntek
FONTOS

Pénteken megnyitják a várszínház és a Körös-völgyi sokadalom programjait

Kedd délelőtt már javában folytak a XXIV. Körös Völgyi Sokadalom előkészületei a gyulai Várkertben.

Az idén újra három napos rendezvényen 70 kézművest és számos fellépőt várnak Mayxgarország egyik legjelentősebb, a népi kultúrát a középpontba állító rendezvényén.

A sokadalom valódi értéket képvisel, és különösen ajánlható a családoknak – mondta Görgényi Ernő polgármester.

A sajtótájékoztatón Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke emlékeztetett, az idei már a huszonnegyedik sokadalom lesz, pedig egyszeri alkalomnak indult az egész. Úgy fogalmazott, három oka van annak, hogy ez a program még mindig él, az egyik az összefogás, a másik az ingyenesség, a harmadik pedig maga a népművészet.
A színpadi programok is sokrétűek lesznek, hiszen minden nap más zenekar és fellépők szórakoztatják az érdeklődőket.

A Körös-völgyi Sokadalom pénteki nyitánya egyben a Gyulai Várszínház 61. évadának kezdetét is jelenti.

A várszínház és a sokadalom programjait hivatalosan pénteken, 18 órakor nyitják meg.

Nézze meg ezt is:

Ismét nyílik a volgamenti hérics

A növény hazai, őshonos állományának jelentős része a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság területén, a Csorvási …