Gyulatelevízió
Június utolsó hétvégéje a békemenetek hétvégéje volt, legalábbis Magyarországon. Budapesten százezrek vettek részt az immár hagyományossá váló békemeneten, tanúságot téve arról, hogy a békére, a békességre, a szeretetre, az összefogásra vágynak, és mindezt szeretnék előmozdítani az egész társadalomban.
Másnap, vasárnap pedig a katolikus naptári elnevezés szerint Krisztus Testének és Vérének ünnepén, hagyományos magyar elnevezés szerint Úrnapján minden nagyobb katolikus közösségben úrnapi körmenetet tartottak. Ez a menet szintén nem valaki vagy valami elleni tüntetés, hanem annak kifejezése, hogy a résztvevők Krisztus önfeláldozó szeretete iránti hálával ezt a szeretetet és békét kívánják megtapasztalni saját életükben is, és erről tanúságot készek tenni nem csupán a templom falai között, hanem mindennapi életükben is. Ez, az Európában több száz éves múltra visszatekintő úgynevezett úrnapi körmenet számos kulturális értéket, népszokást hozott létre. Gondoljunk például a művészi, gazdagon díszített ötvösmunkával elkészített szentségtartókra, vagy a menet útvonalán, illetve annak egy részén kirakott virágszőnyegekre. Amire viszont mindez emlékeztet, az egy 2000 évvel ezelőtti esemény. Amikor a Názáreti Jézus búcsúzott tanítványaitól, követőitől, azt ígérte nekik, hogy valamilyen módon velük marad az egész történelemben. Valamilyen maradandó ajándékot akart adni nekik.
Mi, ha valakihez ellátogatunk, olykor előtte megkérdezzük: milyen ajándékot vigyünk, minek örülne az illető? A válasz viccesen ilyenkor többnyire az, hogy „ne hozz semmi ajándékot, te magad leszel az ajándék”. Amikor pedig szintén viccesen akarjuk sóherségünket vagy ötlettelenségünket palástolni, azt mondjuk: nem hoztunk semmit, mi magunk vagyunk az ajándék. Jézus – és ő ezt megtehette – valóban saját magát adta és hagyta az övéire. Ezen a bizonyos búcsúesten kenyeret fogott a kezébe, és azt mondta nekik: ez az én értetek feláldozott testem, ezt egyétek, így emlékezzetek rám, így maradjatok élő kapcsolatban velem. Ezt követői vasárnaponként meg is teszik, immár 2000 éve. Olyannyira, hogy amikor az első századokban gyakran titokban kellett összejönniük az üldözések idején, az egyik vád az volt ellenük, hogy titkos összejöveteleiken valamilyen Jézus nevén ember testét eszik, azaz kannibálok. Ezt az élő kenyeret ünnepeltük Úrnapján, ezért az önfeláldozó szeretetért adtunk hálát a körmenetek alkalmából, és tesszük ezt minden szentmisében.
Az elmúlt hetek eseményei három ellentétpárra is ráirányítják figyelmünket: aki a vértanúságig gyakorolta és tanította az igazi szeretetet és a valódi békét, azt durván, igazságtalanul kivégezték. Aki a demokrácia legtökéletesebb formáját véli képviselni, az a nihilizmus diktatúráját szeretné bevezetni. Aki fennhangon és büszkén hivatkozik a keresztény szeretetre, az hergel leginkább a gyűlöletre és a békétlenségre.
Mi pedig ebben a helyzetben tegyünk nyugodtan és szerényen, de tevékenyen, hatékonyan és hitelesen tanúságot a szeretet végső győzelmébe vetett hitünkről.
