2024. július 23., kedd
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2024. 06. 27.

Témák:

– Futsal csarnok létesítésére ad be pályázatot az önkormányzat. Többek között erről született döntés a csütörtöki képviselő-testületi ülésen. Beszámolót tartott a Gyulai Rendőrkapitányság és a határrendészeti kirendeltség a 2023-as évről. Az utóbbi esetében elhangzott, a rekordszámú, 1 millió 19 ezren lépték át a határt a tavalyi évben.

– A tavalyi beiskolázási rekord nem egyszeri, kiugró eredmény volt. Dux László, a Gál Ferenc Egyetem rektora érdeklődésünkre elmondta, a jelentkezők száma idén sem csökkent, sőt, a pedagógiai karon nem kevesebb, mint 600-zal emelkedett.

– A napokban közzétett kormányhivatali tájékoztatás szerint, az idén több mint 1500 fiatal vállalhat nyári diákmunkát Békésben. A Gyulán is népszerű program első hónapjára már most túljelentkezés van.

 

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 07. 09.

Témák: – Július 15-én elkezdődik a már hagyományos Hetedhét Játékváros Gyulán. Kedden elkezdődtek az előkészületek …