2024. július 16., kedd
FONTOS

Tizedik tanévét zárta a Szegedi CsaládEgyetem

 

 

Az évfordulót stílszerűen egy tortával ünnepelték meg. Az elmúlt hónapok során természetesen nemcsak a családokat szólították meg a programjaikkal, hanem szinte minden korosztályt – egészen a legidősebbekig.

18 éve létezik a Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynökségének CsaládKözPontja, amelyhez több sikeres kezdeményezés is kötődik. Ezek egyike a CsaládEgyetem, amelynek előadásait először 2014 őszén hirdették meg. A programsorozat célja már a kezdetekkor az volt, hogy segítsék a párkapcsolatok, a családok egészséges működését – szórakoztatóan, játékosan átadva fontos üzeneteket, értékeket. A kezdeményezésre mind Szeged, mind a város és környékének katolikus közössége nyitott volt – bizonyítja ezt az is, hogy meghaladta a 11 ezres értéket a személyes részvételek száma, a Youtube videómegosztó oldalon pedig mintegy 350 ezren hallgatták meg a felvett előadásokat.

„A boldogság tanulható” mottóval ezt az évfordulót ünnepelték meg május 11-én a szegedi Katolikus Házban a Családi Kultúr-udvarral. Kondé Lajos atyának, a Pasztorális Helynökség vezetőjének rövid köszöntője után gazdag program várta a résztvevőket. Először a Lábita Bábszínház, azaz Csernik Szende székely mesemondó tartott lábbábozós előadást, amelyet követően a legkisebbek kézműveskedtek. Amíg a kicsik alkottak, a díszteremben Szásziné Fehérváry Anikó családterapeuta és Bucskóné Lehota Ágota, a CsaládKözPont irodavezetője komoly témájú beszélgetésre hívta a felnőtteket. Párkapcsolati kérdéseket és problémákat mutattak be a Szegedi Egyetemi Színpad színészei segítségével, és egyben kitértek a megoldási lehetőségekre is.

Utóbb az udvaron a CsaládKözPont munkatársai Kondé atyával együtt fújták el az elmúlt évtizedet jelképező, két számjegyből álló gyertyapárt, a tortán viszont már minden résztvevővel osztoztak. A program zárásaként a Dugonics téren jártak körtáncot – hiszen a 10 év csak egy állomás, a munka e téren is folytatódik.

Április közepén „Ideje van a sírásnak, ideje a nevetésnek” címmel tartották meg az özvegyek és a gyászolók lelki­napját. A lelkinapon Kopasz István mórahalmi plébános a Szentírás alapján hangsúlyozta: nem szabad elfojtani, letagadni a bánatot, hanem Jézus felé kell fordítani arcunkat, aki ismeri az emberi lélek mélységeit. Gáborné Puskás Julianna haladó gyászfeldolgozás módszer specialista rámutatott, nem az idő segít feldolgozni a veszteséget, hanem mi magunk tehetünk ezért kis lépéseket. Ehhez nem érzéseink elrejtése szükséges, hanem őszintén szembe kell nézni azzal, hogy mi törte össze a szívünket. A program végén kisebb csoportokban beszélgettek egymással a résztvevők – többségében nők, de három férfi is eljött, hogy valljon érzelmeiről.

A házastársak, családtagok elvesztése nehezen feldolgozható tragédia, de ugyanilyen szomorú, s a szülőket évtizedekig kísérő gyászt jelent, amikor egy gyermeket magzatkorában veszítenek el. A Békés Vármegyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórházában és Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján is tartottak ünnepségeket a meg nem születettek emlékére elhelyezett emléktábláknál, melyek megszervezésében az egyházmegyei Pasztorális Helynökség is részt vett.

Nézze meg ezt is:

Átadták a felújított kamuti óvodát

  A Békés vármegyei kistelepülés, Kamut községe egy, a 21. század elvárásainak megfelelő, felújított óvodával lett gazdagabb …