2024. július 23., kedd
FONTOS

A Természet inspirációja címmel nyílt kiállítása Patkás Irénnek a Postagalériában

Az alkotó munkáival már nem az első alkalommal találkozhatunk ezen a helyszínen. A július elsején nyílt tárlaton egy válogatást láthat a közönség. A gyulai képek mellett többek között a külföldi táborozásoknak köszönhetően mediterrán alkotások láthatók.

Az alkotó kiemelte, minden helyszínnek megvan a maga szépsége. Hangsúlyozta, a Gyula az első a szívében, hiszen itt él a városban. Patkás Irén munkáit ez alkalommal is a színek bátor alkalmazása, valamint a témák határozzák meg. A jelenlegi tárlaton 22 alkotása látható, melyeket július 20-ig tekinthetnek meg az érdeklődők.

Patkás Irén elmondta, július 8-án tovább folytatódik a munka a kétegyházi alkotótáborban. A két hetes eseményen már 11. éve vesz részt.

Patkás Irén kiemelte, alapító tagja a Gyulai Alkotók Baráti Körének, mely 10 éves jubileumát fogja ünnepelni idén októberben. Ez alkalomból az Erkel Ferenc Művelődési Központban rendeznek tárlatot.

 

Nézze meg ezt is:

Szabadfestés a Szent Miklós parkban

  A gyulai nyár egyik hagyományos programja a szabadfestés a Szent Miklós parkban, melyet a …