2025. április 24., csütörtök
FONTOS

Elkezdődtek a 16. Hetedhét Játékváros előkészületei

Játék az egész város! Ez a témája az immáron 16. alkalommal életre hívott Hetedhét Játékvárosnak.

A tábor helyszíne idén is a lila iskola lesz, ahol kedden kezdődtek el az előkészületi munkák. Minden termet kipakoltak, átalakítottak a két hetes játékvárosnak.

A két hét alatt több, mint 200 fiatal vesz részt a Hetedhét Játékvárosban. Ez idő alatt 16-an teljesítenek közösségi szolgálatot, összességében pedig valamint több, mint 70 segítő járul hozzá a zökkenőmentes működéshez.

A tavalyihoz hasonlóan az idei Hetedhét Játékvárost is a tábort megelőző héten lehetőségük lesz a szülőknek kipróbálni. Itt mindent átélhetnek, amit később a gyerekek is.

A játékváros során 38 műhelyt alakítanak ki. Ez olyan, mintha 38 tábort tennének egymás mellé, annyira széleskörű a felhozatal. Szabó Enikő kiemelte, a játékváros sikere abban rejlik, hogy nemcsak egyféle dolgot végezhetnek a két hét során a fiatalok. Hozzájárul ahhoz is, hogy a fiatalok későbbi életük során tudatos döntéseket hozzanak.

 

Nézze meg ezt is:

Rendőrnapot rendeztek Békéscsabán

  A rendőrség napja alkalmából szerdán ismét benépesült Békéscsaba főtere. A Szent György naphoz köthető …