2024. július 23., kedd
FONTOS

11 év után újra Békéscsabára látogatott a Rátz László vándorgyűlés

A fő téma a matematika, amely nem áll távol a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai, gazdasági karától sem. Így nem volt véletlen a helyszín kiválasztása.

Július 9 és 12-e között minden nap szakmai programokkal, előadásokkal várják a megjelenteket, többségében matematika tanárokat, valamint matematikusokat. Emellett olyan kulturális programok színesítik a négy napot, mint többek között a békéscsabai Bartók Béla, valamint a gyulai Erkel Ferenc Vegyes Kar előadása. Az előadások során olyan témák kerültek fókuszba, mint az, hogy “Mire jó az algebra?”, valamint a középpontos hatszögszámok néhány tulajdonsága.

Kosztra Gábor kiemelte, a négy nap során lesznek olyan előadások, melyek kifejezetten a magas matematikáról szólnak egy régi sejtés bebizonyítása kapcsán. Széles a spektrum, hogy milyen matematikai előképzettséggel lehet ezeket megemészteni, de mindegyik arról szól, hogyan tudnak segíteni abban, hogy valaki jobb matematika tanárrá váljon.

Az előadások előtt a keddi megnyitón Beke Manó emlékdíjakat, valamint Reményi-díjakat adtak át.

 

Nézze meg ezt is:

Szabadfestés a Szent Miklós parkban

  A gyulai nyár egyik hagyományos programja a szabadfestés a Szent Miklós parkban, melyet a …