2025. április 23., szerda
FONTOS

A málenkij robotról hazatérőkre emlékeztek

A németvárosi Szent József templomban kezdődött a megemlékezés, ahol a málenkij robotra hurcolt gyulaiak 76 éve újra összegyűltek, és hálát adtak a hazatérésért.

Mint ismert, a szovjetek “romeltakarító kis munkára” vagyis málenkij robotra vitték el az elsősorban német nevű férfiakat és nőket. A Gyuláról elhurcoltak a Donyec-medencében végeztek kényszermunkát. 1947 előtt csak azokat engedték el, akik súlyos betegek lettek, a többség 1948 és 1950 között szabadult.

A templomban Mittag Mónika, a helyi német önkormányzat elnöke mondott német nyelvű imát, majd a program a szemközti Máriás-házban folytatódott.

Tóth Márton harmonikán emlékezett Astor Piazzola Olivion című művével. A programon Mittag Mónika elevenítette fel az egykori eseményeket.

Magyarországról körülbelül 800 ezer embert hurcoltak el, mintegy húszezren sosem tértek vissza. Gyuláról 550 embert vittek táborokba, mintegy ötvenen ott vesztették életüket. A hazatérőkre a harang zúgásával emlékeztek.

 

 

Nézze meg ezt is:

Telt házzal üzemel a húsvéti időszakban Gyula legnagyobb szálláshelye

  2025-ről eddig elmondható, hogy magas foglaltsággal üzemel Gyula legnagyobb szálláshelye. Boros Zoltán igazgató kiemelte, …