2025. július 14., hétfő
FONTOS

Egykori határőrök találkoztak Gyulán

A gyülekező pillanatait örökítették meg ezek a felvételek.

A Volt határőrök Gyula és környéke csoportja első alkalommal szervezett találkozót, a szép számú érdeklődő az Erkel téren üdvözölte egymást, többen több éve, évtizede nem látták egymást.
A programra egyrészt a Gyulán szolgáló határőröket, másrészt azokat a gyulaiakat is várták, akik az ország más részein szolgáltak. Gunázer Gyula már több hasonló találkozón vett részt az ország más részein.

A gyulai Határrendészeti Kirendeltség jelenlegi állományát Stier Mihály parancsnok képviselte, ő előremutató kezdeményezésről beszélt.

A csoport tagsága a februári megalakulás óta várakozáson felül gyarapodott, néhány hónap alatt már több, mint háromszázan csatlakoztak – Bíró István alapító.

A program a városházán folytatódott, majd a várnál folytatódott, végül közös ebéddel zárult.

Nézze meg ezt is:

A munkásőrség történetét kutatja Csík Ádám Lajos

  A munkásőrség történetét kutatja Csík Ádám Lajos, a Békés Vármegyei Levéltár munkatársa. Évekkel ezelőtt …