2025. április 24., csütörtök
FONTOS

Fülöp Elek Illést köszöntötték

100. születésnapját töltötte a névnapján Fülöp Elek Illés, a gyulai Adventista Szeretetotthon lakója.

A kerek évfordulón családja, a város vezetése és az otthon lakói köszöntötték az ünnepeltet

Virággal, Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletével és tortával köszöntötte a százesztendős Fülöp Elek Illést szerdán Görgényi Ernő polgármester, Csige Gábor jegyző és Veres András, a településrész képviselője.

Elek bácsi néhány éve a gyulai Adventista Szeretetotthon lakója, korábban Hunyán, majd Okányban élt. Tizen voltak testvérek, édesapja földműves és gazdálkodó volt, édesanyja a családot látta el. A hat elemi elvégzése után Elek bácsi asztalosnak tanult Békéscsabán. 1948-ban házasságot kötött Lupsán Rózával, majd Okányban telepedtek le. 1983-as nyugdíjazásáig az okányi faüzemben dolgozott. Házasságukból két gyermek született, akik az évek során négy unokával és hat dédunokával ajándékozták meg őket.

A kerek évfordulón tartott ünnepségen lánya, Anikó elmondta, szinte mindent a szüleinek köszönhet, a felhőtlen gyermekkort és azt, hogy milyen emberré válhatott.

Elek bácsi a természet, a fa és a munka szerelmese volt egész életében. Tájékozott és nyitott emberként az okányi színjátszócsoportnak is tagja volt, a gyulai otthonban is szívesen olvas még ma is verseket. Azt, hogy a századik születésnapját megélhette, az egészséges életmódnak és a sok munkának köszönheti.

A százesztendős ünnepelt jó egészségnek örvend, az apróbb nehézségeket humorral kezeli.

Nézze meg ezt is:

Rendőrnapot rendeztek Békéscsabán

  A rendőrség napja alkalmából szerdán ismét benépesült Békéscsaba főtere. A Szent György naphoz köthető …