2025. március 27., csütörtök
FONTOS

Négy fotóklub állított ki a Szent Miklós parkban

A vízzel és a tűzzel kapcsolatos témákat örökítettek meg annak a négy fotóklubnak a tagjai, akik a napokban Gyulán, a Szent Miklós parkban tartottak szabadtéri tárlatmegnyitót.

Négy éve foglalkozik fotózással a nagyváradi Slash Light Egyesület tagja, az egyébként kontratenor operaénekesként foglalkozó Viktor József. Őt leginkább a természet és portréfotózás érdekli.
A határon túlról nagyváradiak és aradiak, határon innen pedig a gyulaiak mellett a békéscsabaiak mutatták be munkáikat.

Az eseményen Kónya István gyulai alpolgármester kiemelte, a határmenti települések közötti kapcsolat erősítésének fontos területe a civileké.

A tárlatot először Nagyszalontán mutatták be, a záró eseményt Nagyváradon tartják.

Nézze meg ezt is:

A nőket állította a középpontba szabadegyetemi előadásán Balogh Dorottya

  Az 1848/49-es szabadságharchoz kötődő témával készült a vármegyei levéltár igazgatóhelyettese a Múzeumi Szabadegyetem szerdai …