2025. február 7., péntek
FONTOS

Jó ütemben halad a Karácsonyi új tornatermének építése

Várhatóan a 2024/25-ös tanév második félévétől birtokba vehetik a diákok a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium új tornatermét.

Bengery Zsoltné igazgató kiemelte, a gimnázium jelenlegi sportszobáját az évek során kinőtték. A bontási munkálatok még 2023 decemberében kezdődtek el az Adler Ignác utcai épületnél, melyek jelenleg előrehaladott állapotban vannak. Az igazgató elmondta, most a burkolatok kiválasztása folyik.

Az új tornateremben, a küzdőtéren lesz egy olyan kihúzható felület, amely egy más rendezvény esetén megvédi a padlót.

Egy másik beruházás is zajlik, amely a főépületnél a jelenlegi tornatermet érinti. Több éve a főépület tetőcseréje már megvalósult, viszont a tornateremé nem.

A felújítások sorozata nem ér véget a gimnáziumnál. Az általános iskolában elavult volt a kazán, illetve a fűtési rendszer. Ott kicserélték az összes radiátort. Kazáncsere lesz a főépületben és a cserkészházban is. A jövőbeni tervek között szerepel az Erkel téri épület tetőcseréje.

Nézze meg ezt is:

Ismét nyílik a volgamenti hérics

A növény hazai, őshonos állományának jelentős része a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság területén, a Csorvási …