2025. február 7., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2024. 08. 28.

Témák:

– A gyorsan változó világban rendkívüli szerepet kap a rugalmasság – mondta 3Téma című műsorunkban Pörneki Attila. A Gyulai Szakképzési Centrum frissen kinevezett főigazgatója többek között arról beszélt, hogy felértékelődik a duális partnerek, a marketingkommunikáció és az innováció jelentősége.

– Hamarosan jelentős előrelépés történhet a közétkeztetésben. Ambrus György, a Gyulakonyha ügyvezetője elmondta, zajlik az új szabályozás előkészítése, melynek célja a pazarlás csökkentése. Ennek érdekében az is elképzelhető, hogy az iskolákban a gyerekek svédasztalos, szabadszedéses rendszerben étkezhetnek.

– A született gyermekszámhoz kapcsolódva elegendő férőhellyel rendelkezik a gyulai Csemeteház bölcsőde – fogalmazott Kiss Szabolcs intézményvezető. Nyáron 70 gyermek lett óvodás, ugyanennyien kezdik el szeptembertől folyamatosan a bölcsődét is.

– Elvitt egy autóbuszt egy férfi az egyik békéscsabai telephelyről. Hajnalban akart hazautazni Dombegyházra, azonban olyan korán még nem indult járat a településre, ő pedig nem akart várni. Egy szabadnapos rendőr állította meg a volán mögött ülő fiatalt, mert ismerte, és tudta, hogy nincs jogosítványa.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2025. 02. 03.

Témák: A felső légúti betegségek emelkedő száma miatt hétfőtől a Békés Vármegyei Központi Kórház valamennyi …