2025. március 16., vasárnap
FONTOS

Isztambulban léptek fel a gyulai Végvár táncosai

Több kontinensről érkeztek a résztvevők arra a nemzetközi néptáncfesztiválra, melyen a gyulai Végvár Táncegyüttes is képviseltette magát. A fürdővárosi delegáció busszal utazott Törökországba, hogy aztán részt vegyen az öt napon át tartó programsorozaton.

A gyulai táncosok a Kárpát-medence néptánckincsére építettek. Az öt nap alatt számos fellépésen vettek részt, de odafigyeltek a szervezőkre is, hogy a későbbiekben hasznosítható tapasztalatokat szerezzenek.

Horváth Péter művészeti vezető elmondta, kapcsolatot építettek egy szerbiai csoporttal, így a jövőben bővülhetnek a nemzetközi lehetőségek, de szeretnék feléleszteni a Minden Magyarok Néptáncfesztiválját, de nem az augusztusi időpontban, hanem a Körösvölgyi Sokadalom idején.
 

Nézze meg ezt is:

Megújulhat az Élővíz-csatorna belvárosi szakasza

Csütörtök este, a városi könyvtárban tartott lakossági fórumon mutatták be az Élővíz-csatorna belvárosi szakaszának környezetrendezési …