A napokban tért haza a Kolozsvári Magyar Napok egyhetes rendezvényéről a Gyulai Tourinform Iroda.
A kétszázötvenezer látogatót vonzó eseményen az idén másodszor mutatták be a turisztikai szakemberek a fürdőváros értékeit.
A Gyulai Tourinform Iroda ezévi legfőbb marketingcéljai között szerepel a fürdőváros nemzetközi piacra juttatása, kiemelten Románia területére. A Kolozsvári Magyar Napok rendezvényén minden lehetőség adott ahhoz, hogy Gyula városát sokoldalúan megismertessék az érdeklődőkkel, fogalmazott Csomós Andrea. A Tourinform Iroda munkatársa kiemelte, a tavalyi első megjelenés pozitív tapasztalokkal zárult. Az idén már ennek jegyében készültek a rendezvényre, ahonnan a napokban tértek haza.
Az egyhetes rendezvény nagyságát fémjelzi, hogy hetven helyszínen, ötszázhatvan esemény várta a látogatókat. Csomós Andrea elmondta, a gyulai standnál is folyamatos volt az érdeklődés. Leginkább arra helyezték a hangsúlyt, hogy a közismert és népszerű várfürdő mellett a város rejtett kincseit is bemutassák. Csomós Andrea hangsúlyozta, Gyula sokszínű gasztronómiai értékeit is megismerhették a fesztiválra látogatók.
A turisztikai szakemberek szerint sikeres volt az idei kolozsvári megjelenés, ugyanakkor mindig van hova fejlődni. A tapasztalatok összegzése után, a jövőben még hatékonyabbá válhat Gyula népszerűsítése.