2024. október 6., vasárnap
FONTOS

Rekordokat hozott a Családi piknik

Jó hangulatból és rekordokból sem volt hiány szombaton, a fürdőváros Törökzugi városrészén rendezett 8. Családi Pikniken.

A Wesselényi-tónál tartott, egész napos programba bekapcsolódók száma és a lecsófőző versenyre nevező ötvennyolc csapat is minden eddigi rekordot megdöntött.

A törökzugi piknik már nem csak a gyulaiak számára vonzó, sokan a környező településekről érkeznek a rendezvényre.

A kötegyáni Nemes János egyszerű alapanyagokból készíti a bihari lecsót, ami egy kicsit mégis eltér a hagyományostól.

Az is hagyományos színfoltja a családi pikniknek, hogy elsősorban a gyulai, de a környező települések kézművesei is bemutatják portékáikat.

Gyulai kiállítóként érkezett a rendezvényre Szabó Olga.
Már nagymamaként kezdett el kézimunkázni Kozma Jánosné. A Komádiból érkezett kiállító elmondta, a horgolt használati és dísztárgyak iránt van ugyan kereslet, de nehéz a piacra betörni.

Nincs titka a rendezvénynek, a sok és kitartó munka az, ami minden eddiginél sikeresebbé tette a nyolcadik családi pikniket, hangsúlyozta Kónya István alpolgármester. A többszáz résztvevő, az 58 nevező csapat és a hét mázsa alapanyagból készült lecsó mennyisége is mutatja, hogy a program már nem csak egy városrész ünnepe.

A közösségépítésre, szórakozásra és baráti találkozásokra kiválóan alkalmas családi piknik jövő évi dátumát is kitűzték. 2025. szeptember 6-án az idén született rekordok megdöntését tervezik.

 

Nézze meg ezt is:

Az 1944/45-ös eseményekkel foglalkoztak a levéltár konferenciáján

Idén az 1944-45-ös, Békés vármegyei eseményekről szólt a hagyományos őszi, levéltári konferencia, melyet az Almásy-kastély …