Gyulatelevízió
Az orosz–ukrán háború kezdetén Csongrád-Csanád vármegyében, Szegeden és környékén 200 menekült talált biztonságra és emberségre. Köztük volt a Lakatos család is, akiknek a karitász komplex segítséget nyújt a háború első pillanatától kezdve a mai napig.
– Hét hónapot töltöttünk Magyarországon, először a Domaszék melletti menekülttáborban Zöldfáson, majd néhány hónapot Deszken. Családi okokból jöttünk haza, és azért is, mert haza vágyott a szívünk, itt nőttünk fel, Szürte a szülőfalunk. Nehéz itt az élet, és nem tudjuk, hogy mi vár ránk holnap, még úgy is, hogy nagyon sok támogatást, gondoskodást kapunk Magyarországról – mesélte Lakatos Gábor, a családfő.
A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász a orosz–ukrán háború első napjaitól fáradhatatlanul dolgozott a menekültek megfelelő ellátásán. Mintegy 200 olyan embernek tudtak segítséget nyújtani, akiknek egyik pillanatról a másikra vált bizonytalanná az élete. Ezen családok sorsa többféleképpen rendeződött az elmúlt időszakban. Akadtak köztük, akik Magyarországon telepedtek le, és olyanok is, akik más országokba utaztak tovább. Ám néhányan úgy döntöttek, visszatérnek a háború sújtotta Ukrajnába. Így tett a 11 tagú Lakatos család is, akik hazaköltöztek kárpátaljai otthonukba.
Szabó Orsolya Annától, a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász munkatársától megtudtuk, a hazatérés után is minden lehetséges módon segítik a nyolcgyermekes Lakatos családot. Mint elmondta, a család vályogházának állaga a héthónapos távollétük alatt még tovább romlott, így elsődleges feladat volt lakhatási körülményeik javítása.
– Ehhez először is Magyarországon beszereztük az építőanyagokat magánadományozók, cégek, jószándékú emberek felajánlásaiból. További nehézséget jelentett, hogy az adományaink átjussanak a határon, és célba érhessenek Szürtén. Minden négyzetméter csempe, festék és építőanyag átjuttatása komoly szervezési munkálatot igényelt – mondta el Szabó Orsolya Anna.
A karitász munkatársainak, önkénteseinek és a segíteni akaró jószándékú emberek elkötelezettsége példaértékű volt, a nehézségek ellenére mindent megtettek hogy a család életminőségén javítsanak. A családfő Gábor, felesége Évike és a nagyobb gyermekek kétkezi munkájának köszönhetően lett fürdőszobája a családnak, kutat fúrattak, emésztőt csináltattak, mert a szennyvízelvezetés sem volt megoldott. Mivel nem volt áram, aggregátort szereztek be. Talán nehéz elképzelni, de a Lakatos családnak soha nem volt gáztűzhelye, a karitásznak köszönhetően aztán lett tűzhelyük, majd később hűtőszekrényük, mélyhűtőjük, valamint mosógépük is.
– Az családi ház infrastruktúrájának fejlesztése mellett nagyon fontos lépés volt, hogy a családot újra elindítsuk az önellátás útján. A karitász háziállatokat, többek között anyakocát és baromfiakat vett számukra, és hozzájárult az ólak felépítéséhez is. Ugyanakkor a tárgyi segítségnyújtás mellett nagy hangsúlyt fektetünk a család lelki támogatására is, életvezetési tanácsokkal látjuk el őket. A tízéves Ervinnek nehezen ment az olvasás, online videochaten tanítottuk olvasni – nap mint nap gyakorolva, betűről betűre jutottunk el odáig, hogy a fiú ma már folyékonyan olvas. Nagy eredmény továbbá, hogy a család legkisebbjei ma már rendszeresen járnak óvodába – mesélte Orsolya.
A karitász munkatársai negyedévente látogatnak ki a családhoz, és személyesen visznek nekik adományokat. Ezek a találkozások mindkét félnek óriási örömöt okoznak. Azóta a család tovább bővült, megszületett a család új tagja, Lacika, akinek érkezése előtt javarészt pelenkát és a gyermek gondozásához szükséges tárgyakat valamint élelmiszeradományokat vittek.
– Ők a nehézségben sem fordultak el tőlünk. Nekünk az a sok szeretet a legfontosabb, amit tőlük kaptunk és kapunk most is. Bizonytalan itt az élet, ám azt tudjuk, hogy a gondoskodó jó Isten velünk van – fogalmazott a karitász támogatásáról Lakatos Éva, a családanya.
Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök külön gondot fordított a Lakatos családra. Ők voltak a legnagyobb létszámú és messze a legnehezebb sorban élő család, akik Magyarországra menekültek a háború kitörésekor.
– A Lakatos család tulajdonképpen a semmivel jött el Kárpátaljáról – hét gyermekkel az ismeretlenbe. A püspök atya azt látta meg, hogy a komplex segítségnyújtáson túl, amelyben a háborúból menekült családok részesültek nálunk, ennek a családnak ennél is többre van szüksége: fel kell emelnünk őket – emelte ki Kothencz János diakónus, a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász igazgatója.
A család helyzete továbbra sem könnyű, a családfő hivatalosan nem tud munkát vállalni hadkötelezettsége miatt, a családnak nincs állandó jövedelme.
A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász továbbra is fogad felajánlásokat a család számára a
11735005-20392886-os számlaszámon.
A közleményben kérjük tüntessék fel: Lakatos család.
